Ma aztán télleg nem történt semmi... kicsit gépeztem, kicsit tévéztem, kicsit cseteltem... mondhatni a saját agyamra mentem... a rosszkedv kezd állandósulni, kivéve, ha sikerül egy értelmes emberrel beszélgetni... nagyképűen hangzik, mert azt sugalja, hogy én annak tartom magam, de ez tévedés :) azért jó valakivel dumálni, aki értelmes, mert beinditja a már rozsdálló fogaskerekeket az én agyamban is :))
Holnap jól leszedik a gipszemet - remélem -, utánna már könyebben leszek... kérdés, mikor tudok újra vezetni, mert ez így egy anyagi csőd.....
Azon merengtem, hogy vajon ki sejthette volna előre, hogy egy két és fél éves kislánynak egyből el kell mondani azt, hogy a nagypapája "elment".... és hogy többé már nem láthatja, csak fotókon... szegény unokahugomnak ezt nem mondtuk el egyből, és úgy tűnik, ez egy hibás döntés, vagy inkább lépés volt.... de hát nem sejthette senki előre, hogy ilyen kis gyerekként ezt majd ilyen nehezen éli meg.... hisz még én is küzdök a tudattal, hogy apum elment.....
na megyek alszani.... remélem, szépeket fogok álmodni..... legalább az álmaim legyenek szépek, nem? :))
